Az Ezeregyéjszaka meséinek letöltése .doc formában itt!

Figyelem! A történetek elég pikánsak! Igazából felnőtteknek szólnak!


A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az Ezeregyéjszaka meséi (arab: كتاب ألف ليلة وليلة [Kitáb alf lajla va lajla] ’Ezer éjszaka és egy éjszaka könyve’, perzsa: هزار و یک شب, török: Bin Bir Gece Masalları, urdu:ایک اور ہزار راتین ولی کتب , héber: אלף לילה ולילה) a legismertebb arab mesegyűjtemény, amelynek különféle változatait évszázadok folyamán különböző szerzők, fordítók és tudósok állították össze. A mesék eredete a kora középkori Arábiába és Perzsiába nyúlik vissza.

A kerettörténet két főszereplője Sahrazád és Sahrijár király. Amikor a király felfedezi, hogy a korábbi felesége hűtlen volt, szörnyű bosszút áll az asszonyokon. Mindennap elvesz egy szüzet, akit a nászéjszaka után kivégeztet. Végül a vezíre már nem talál több lányt a birodalomban. Ekkor Sahrazád (ismert Seherezádé és Sehrezád néven is), a vezír lánya ajánlkozik menyasszonynak. A nászéjszakán Sahrazád elmond egy mesét a királynak, de nem fejezi be, így kényszeríti a kíváncsi Sahrijárt, hogy tartsa őt életben. Másnap éjszaka, amint befejezi a mesét, elkezd (de csak elkezd) egy másikat. És ez így folytatódik ezeregy éjszakán keresztül. A változatoknak eltérő befejezésük van, de mind megegyezik abban, hogy Sahrijár megkíméli Sahrazád életét.

A mesefolyam műfaji tekintetben igen-igen változatos: történelmi elbeszélések, szerelmi történetek, tragédiakezdemények, vígjátéki betétek, versek, humoreszkek és muszlim vallásos legendák is vannak köztük. A leghíresebb történetek:

• 'Alá ad-Dín (Aladdin) és a bűvös lámpa,
• 'Alí Baba és a negyven rabló,
• Tengerjáró Szindbád utazásai.

Az Ezeregyéjszaka keletkezéstörténete 

Az Ezeregyéjszaka-korpusz anyagának története éppen olyan titokzatos és sokrétű, mint a mesevilága. Korai kéziratai igen ritkák és megbízhatatlanok, és ennek két igen jelentős oka van. Az egyik az arab mesemondás hagyományaiban keresendő, amely szerint a meséket kívülről kellett tudni, és írott anyaghoz csak időnként fordultak, sokszor csak az előadás nagyobb hatása kedvéért. Így a mesék nem kerültek lejegyzésre. A másik ok pedig az arab „magas” irodalom viszonya a fikcióhoz, a kitalált történetekhez. Az Ezeregyéjszaka történetei és általában a mese lenézett műfaj volt a művelt arabok körében, öregeknek, asszonyoknak és gyerekeknek való. Ráadásul a nyelvezete sem a megkívánt klasszikus arab nyelv, az 'arabíya volt, hanem a sokkal lazább, számtalan perzsa és török kölcsönszót használó közép-arab. Ezért azután kívül esett érdeklődésükön, nem foglalkoztak vele, s ez a legutóbbi időkig jellemző volt. Az Ezeregyéjszaka úgy vált a világirodalom részévé, hogy az arab irodalmi köztudat szinte tudomást sem vett róla.

Történetének forrásai

Az érdektelenség ellenére fennmaradt néhány kézirat, amelyből nagy pontossággal rekonstruálni lehet az Ezeregyéjszaka kialakulásának folyamatát. A legrégibb arab kézirat a 800-as évek elejéről származik Szíriából, 1948-ban fedezte fel Nabia Abbott kutató. A címlapot és az első oldalt tartalmazza, s a címe: könyv / amiben történetek találhatók / az 1000 éjszakából.

Az egyik legfontosabb forrás al-Maszúdi Murúdzs adz-dzahab című művében található, amelyet 947 és 957 között írt. Ebben utal az Ezeregyéjszaka perzsa eredetére és a kerettörténetre. Ibn an-Nadím al-Fihriszt című munkájában, amely egy könyvkatalógus, és 987-988 körül fejezte be, szintén említés esik a mesegyűjteményről, eredetéről, a kerettörténetről, valamint ír al-Dzsahsijáríról, aki neves tudós létére elhatározta, hogy papírra veti az ezer mesét, de halála megakadályozta ebben, és csak 480 éjszaka történeteit jegyezte le. A következő kézirat az ó-kairói zsinagóga lepecsételt lomtárából került elő (Geníza-anyag), mint kiselejtezett irat. A 12. században keletkezett, és egy könyvkereskedő könyvkölcsönzéseinek nyilvántartása volt, és az egyik könyv címe: Alf lajla va lajla, azaz Ezer éjszaka és egy éjszaka. Ez a mesegyűjtemény végleges címének első ismert előfordulása.

Az Antoine Galland által használt, s ma a párizsi Bibliothèque Nationale-ban található szíriai kézirat (G kézirat) a 282. éjszakáig tartalmazza a történeteket. Ez a legkorábbi ismert leírt változata az Ezeregyéjszakának, körülbelül a 14. században keletkezett.

Az Ezeregyéjszaka kialakulásának folyamata

Mind al-Maszúdi, mind an-Nadím megemlíti az Ezeregyéjszaka kapcsán, hogy az a perzsa Hazár afszáne (Ezer mese) fordítása. Az első, pontos arab fordítás valószínűleg a 8. században keletkezett Alf huráfa (Ezer történet) címmel. A huráfa fantasztikus történetet, mesét jelentett, gyakran pejoratív értelemben. Al-Maszúdi is ezen a címen említi a könyvet, de hozzáteszi, hogy „az emberek Alf lajlának nevezik”. Tehát már elkezdődött a lefordított mesék iszlamizációja, átalakulása, s létrejött a 10. századra egy olyan változat, amely a perzsa mesék mellett arab meséket is tartalmazott, mint például a Szindbád-történetet.

A 12. században keletkezett egy gyűjtemény, amelyben valószínűleg az al-Dzsahsijárí által gyűjtött mesék mellett egyiptomi történetek is helyet kaptak, s ekkor kapta végleges címét. Az Ezeregyéjszaka fontosabb tényezőinek kialakulása, belső fejlődése a 14. századig tarthatott, de a gyűjtemény változása az európaiak érdeklődésének feléledésével elhúzódott egészen a 19. századig.

Rétegek és alkotóelemek

Az Ezeregyéjszaka meséinek két alaprétege a bagdadi réteg és a kairói réteg. A kettőt összeköti és homogén egységbe forrasztja a magas szintű muszlim városi kultúra a maga kereskedőivel, kézműveseivel és hivatalnokaival.

A bagdadi rétegnek két történettípusa van. Az egyik a kereskedőtörténet (Tengerjáró Szindbád utazásai), a másik a szerelmi történet (Ni'ma ibn ar-Rabí és rableánya, Nu'm története). Külön csoportot alkotnak a híres Abbászida kalifáról, Hárún ar-Rasídról szóló elbeszélések. Bagdad mellett a másik fontos színhely Baszra, amely épp az Abbászidák uralma alatt játszott fontos szerepet a tengeri kereskedelemben. Ez alapján a mesék keletkezését a 11-12. századra teszik. A bagdadi történetek általában rövidek, nélkülözik a mágikus elemet és sok bennük a hivatkozás létező épületekre, földrajzi helyekre.

A kairói réteg a kereskedőtörténetek és az erotikus elbeszélések mellett több anekdotát, erkölcsi példázatot és állattörténetet vonultat fel, több a természetfeletti elem, a varázseszköznek vakon engedelmeskedő lény. A kutatók szerint a kairói mesék később keletkeztek a bagdadi réteg történeteinél, és felvételüket a gyűjteménybe az indokolta, hogy ki kellett tölteni a hiányzó éjszakák számát olyan elbeszélésekkel, amelyeket a közönség ismert.

A motívumok csoportosítását segíti a mesékben előforduló személynevek eredetvizsgálata, amely utalhat a történet keletkezési helyére. De a legfontosabb maguknak a motívumoknak a vizsgálata, s így a következő elemeket különböztetik meg:

• Indiai elemek: az indiai mesék perzsa közvetítéssel érkeztek az arab területre. Indiai eredetű mese maga a kerettörténet is, s többek között az állatmesék és Dzsalí’ád indiai király és fia, Vird Khán történetének meseciklusa.
• Perzsa elemek: elsősorban a tündérmesék perzsa eredetűek, kedvelt szereplőik a dzsinnek. Ilyen közismert mese Az ébenfa paripa.
• Arab elemek: az arab eredetű mesékre jellemző a rímes próza, valamint a próza és a vers váltakozása. A versek általában ismert 12-14. századi költőktől származó idézetek.
• Ókori mezopotámiai elemek: a bagdadi rétegre jellemzőek. A Gilgames-eposz fedezhető fel az élet vize motívumában, s felbukkannak a mezopotámiai történetekre jellemző félig ember, félig állat lények.
• Zsidó/keresztény elemek: ilyen a varázsgyűrű és a repülő szőnyeg, mindkettő a Salamon királyról szóló történetekből ismert.
• Óegyiptomi elemek: a kairói réteg meséiben bukkannak fel. Legismertebb motívum az ’Alí Baba és a negyven rabló történetéből ismert tömlőkben rejtőzködő rablók jelenete, amelynek eredete valószínűleg Dzsehuti Joppe elfoglalásánál bevetett furfangja.
• Európai elemek: a szíriai rétegben felbukkannak a keresztes háborúk korából származó elemek is. Ilyen mese Núr ad-Dín és Marjam, az övkészítőnő története.
• Beduin elemek: az iszlám előtti beduin történetek csak elenyésző számban szerepelnek a gyűjteményben, ezeknek a szereplői rendszerint rablók, barbárok.